Hogyan ne vesszünk el nagy mennyiségű felvett videóanyag között sem?
Rendszeresen el szoktunk viccelődni a kollégáimmal, hogy kinek milyen hosszú ideig tart egy interjú felvétele. Szakmai szinten is érdekes ez a kérdés ugyanakkor.
Volt olyan mentorom, aki azt tanította, hogy nagyon vigyázzak a felvett anyag mennyiségével, mert ha túl sok az anyagom, akkor a saját dolgomat nehezítem meg, hiszen ez a vágásnál fog előjönni problémaként. Azt javasolták akkor, hogy kb. 1 óra legyen a beszélgetés, másik egy óra pedig a vágóképezés, így ebből már elég jó anyagot kell tudni összerakni mondjuk egy 40-50 perces dokumentumfilmhez.
Ez egyrészt igaz tud lenni, sok kollégámnál – és jópár interúalanynál – tényleg működik, de nekem rendszeresen sikerült belefutnom olyan helyzetekbe, amikor emberek 30 percen át levegőt is alig véve mondták a sablonszövegeiket, amit mindenkinek elsütnek, és csak 45-50 perc után kezdtek feloldódni, és őszintén válaszolgatni a kérdésekre. Nemritkán ilyenkor az első 30 percet dobhattam a kukába. Ráadásul ha csak adott idő állt rendelkezésre egy interjúra, pl. 1 óra, akkor az igazán értékes anyagom csak pár perc volt. Egy időben leginkább 40-50 perces dokumentumfilmeket gyártottunk, ahhoz ez nem igazán volt elég…
Nekem az lett a megoldás, hogy ha úgy érzem, hogy kezd az interjúalany megnyílni, és neki is van ideje, akkor addig próbálkozom, amíg ki nem nyílik, és el nem jutunk az igazi kérdésekig.
Hogy mik az igazi kérdések, arról egy másik bejegyzésünkben lehet olvasni.
Ha tehát az interúalany megnyílására rászánjuk az időt, akkor ez hozza magával a rengeteg felvett anyag problémáját. Ennek a kezelésére muszáj valami megoldást kieszelnünk.
Toszkánában volt olyan forgatásunk, ahol egy kb. 45 perces dokumentumfilmhez közel 6 órányi felvett anyagunk volt. Csak vettük föl a sok-sok anyagot, élveztük az új helyzeteket, érdekes embereket, de csak később, Magyarországon vágtuk meg 8-10 film felvett anyagát, így nem ütközött ki rögtön, hogy ez nehézséget fog okozni.
Forgatás közben Toszkánában - kamera a konyhaasztalon
Ugyanis az ember úgy tanulja meg a forgatás trükkjeit, hogy forgat, vág, észreveszi a hibát, legközelebbre kitalál megoldást.
De ha 8-10 filmet forgat valaki egyszerre új helyzetben, akkor ugye csak később szembesül a hibáival…
A vágásnál ugyanis a 6 órás olasz nyelvű anyagot visszanéztem, kijegyzeteltem egy füzetbe az időkódok szerint a témákat, jellegzetes mondatfoszlányokat, kitaláltam, hogy kb. mi legyen a film váza, és az alapján szerkesztettem meg a filmeket. Hetekig tartott a visszanézés-kijegyzetelés…
Amikor elkezdtem közéleti riportokat készíteni, akkor ehhez képest durván rövid lett a határidő, így például ’56 humoráról délelőtt elkészítettem a felvételeket, délután-este megvágtam, kicsit még finomítottam, és ennyi volt.
Készültek azért jó riportok, mert a fejemben volt egy váz, hogy mit fogok beemelni, de a stressz is elég nagy volt. Amikor mélyebb interjúk lettek a gyakoribbak, akkor kezdtem jegyzeteket használni már felvétel közben is.
Először csak annyit tettem meg, hogy az érdekes részeknél az időkódokat rögzítettem. De amikor meg szerettem volna vágni a végeredményt, akkor a sok felfirkált számot láttam csak, és abból nem igazán jöttem rá, hogy mi legyen a téma vonalvezetése.
Pár alkalom után az vált be nekem, hogy a legértékesebb részeknél leírok egy-két kulcsszót, és az időkódot. A különösebb poén, figyelemfelkeltő, vagy más okból extra részeknél felkiáltó jelt teszek. Ha jó kezdő és végére való anyagnak érzem, akkor az “elejére” (pl. <) vagy "végére" (pl. >) jeleket is az időkód mellé teszem.
Ha több kamerával dolgozom, akkor minden alkalommal, amikor a későbbi szinkronizálás miatt tapsolok, mondok egy számot (pl. 1.), és fel is írom a füzetembe, hogy milyen időkódnál keressem az adott tapsot.
Amikor szerkesztek, akkor előkapom a füzetemet, és a többkamerás felvétel szinkronizálását is az adott kódok alapján gyorsabban végzem el. Természetesen ezzel a módszerrel tartalmilag is mindjárt könnyebb szerkeszteni a videóanyagot, mert átlátom az anyagot a jegyzetek alapján.
