Mennyi videó-alapanyagot vegyek fel?

Amikor egy toszkán gróffal beszélgettünk az Olaszországban csak a 60-as években még markánsan jelen lévő feudalizmusról, akkor a fél órás forgatási keret alatt nagyjából odáig jutottunk, hogy elmondta a sablonszöveget: minden jó így, ahogy van.  Amikor sikerült végül egy kicsit elmélyednünk, akkor olyan tabudöntögető, szemnyitogató állításokat fogalmazott meg a saját tapasztalata alapján, hogy az az én Kelet-Európában iskolázódott agyam számára bombarobbanást jelentett, amelyből egész tabudöntögető filmet sikerült készíteni.

Amikor egy olyan gitártanárral készítettünk interjút, aki halálraítélt raboknak tanít zenét, akkor az első 40 percben nem mondott semmit, csak zavarban volt. Nekiálltunk vágóképezni, és ontani kezdte a jobbnál jobb sztorikat. Azóta, ha egy interjúalany zavarban van, az első percek után elkezdünk vágóképezni, és inkább később állunk vissza, ha már feloldódott.

Amikor Presser Gáborral készítettünk interjút, akkor azt mondta, hogy van 40 perce, de aztán 2 és fél órával később is ott ültünk, és szerintem még ha tovább maradunk, még egyenesebben kérdezgethettük volna. Egyszerűen élvezte, hogy odafigyelnek rá, és olyanokat kérdeznek tőle, amilyeneken nem mindennap gondolkodik.

Amikor Radics Gigivel készítettünk interjút, akkor 1-1,5 óra volt megbeszélve, de Gigi kiküldte a menedzserét, és 3 órát maradt, mert élvezte. Ott inkább már az volt a gond, hogy annyira őszinte volt, hogy utólag kérte, hogy mi ne legyen benne a filmben, mert túl személyes.

Tehát – kérdezem én – ki akar sablonos interjút készíteni rövid idő alatt, ha némi rászánt idő és odafigyelés árán formabontó, flow pillanatokkal teli végeredmény is készíthető?

Én biztos nem. Inkább kitaláltam, hogy a sok alapanyag feldolgozását miként lehet hatékonyan és kreatívan megoldani. Erről itt írtam.