fbpx

Neked dolgoztuk ki a "SZEREZZ VEVŐKET VIDEÓVAL" mentorprogramot!

MIT MONDANAK, AKIK MÁR ALKALMAZTÁK A TANÁCSOKAT?

Czirok Sándor visszajelzés

Szeverényi Csaba, manuálterapeuta

“Úgy indultam neki az egésznek, hogy a bal lábam simán amputáltattam volna, minthogy videó és kamera elé álljak, és egyáltalán megnyilvánuljak mások előtt.

A legnagyobb eredménye ennek a tanfolyamnak az volt, hogy ez az ellenállás, ez a frusztráció, amit kiváltott bennem a kamera, ez átváltozott.

Átváltozóban van egyfajta könnyedséggé, izgatottsággá. Tehát jó érzéssé, azaz már nem frusztrál a dolog, hanem várom azt, hogy mi az, amit a következő pillanat adhat.

Nem beszéltem most a technikai részletekről, pedig az is nagyon részletes és aprólékos.

Szóval hogyha eredményesen, jól és okosan akarod elkölteni a pénzedet marketing témában, üzleti kommunikációval kapcsolatban, akkor ajánlom neked Piroskát és a tanfolyamait.”

Petróczi Katalin, házassági- és karriertanácsadó

“A tavalyi évem egyik legjobb döntése volt, hogy beneveztem Piroska mentorprogramjára.

A leghasznosabb, amit nála megértettem, hogy érzelmeken keresztül tud ember emberrel kapcsolódni. Tehát minden esetben a mögöttes érzelmeket kell ahhoz megtalálni, hogy én a célcsoportomat valóban
el tudjam érni, és ők meghallják az én hangomat.

Illetve ami nekem tényleg nagyon nagy változás volt, hogy most már sokkal bátrabban merem promotálni magamat, illetve a szolgáltatásomat.

Egyszerűen olyan természetességgel tanította meg nekünk Piroska a marketinget illetve a salesszemléletet, hogy már nem is értem, hogy miért gondoltam korábban, hogy ez ciki lenne.

Úgyhogy azon kívül, hogy azt megtanítja, hogy hogyan kell videót csinálni technikailag, és hogy kell magát a videót úgy elkészíteni, hogy az valóban hatásos legyen, ezen kívül nagyon sok ilyen háttértudást, szemléletet átadott nekünk.

Két esetben mindenképp ajánlom ezt a programot neked: egyrészt ha nem mersz nekivágni a videózásnak.
Rengeteg pozitív és segítő visszajelzést tudsz kapni Piroskától is, és a csoportban pedig a többi mentorálttól. Ez nagyon sokat ad.

A másik eset pedig, ha csinálsz már videókat, de nem hozzák az eredményt: pont erről szól ez a mentorprogram!

Megtanulod hogyan is kell ezt csinálni, hogy
valóban ügyfeleket szerezzen az ember.”

Tamás Veronika, Mom2be kismamaprogram

“Számomra az volt a legnagyobb előrelépés, hogy Piroska olyan személyre szóló dolgokban tudott nekem segíteni, és olyan dolgokat tudott bennem átfordítani, amire én magam se gondoltam volna.

Ez egy nagyon jól összeállított mentorprogram, hiszen nemcsak a technikai dolgokról ad érthető nyelven felvilágosítást, hogy hova nézz, hogyan készülj fel egy forgatásra, mi az a forgatókönyv aminek egy videóban a célnak megfelelően el kell hangoznia, hanem segített abban is, hogy belelátott egy kicsit az én életembe, az én problémáimba, hogy nekem mi okoz nehézséget az értékesítésben.”

Kovács Márta, életút-konzulens és coach

“Azt hiszem életem legjobb döntése volt, amikor beiratkoztam a Szerezz Vevőket Videóval Mentorprogramra.

Várakozásaimat is felülmúlta a program.”

Dr. Fülöp Edina, ügyvéd

“Piroska nagyon felkészült és precíz, megtanított például a jó műsorterv készítésére.

Ami még ennél is fontosabb, az a bátorság és az önbizalom, amire inspirált.  Egyszerűen akkor is csinálni kell, ha az ember egy kicsit fél a videózástól. 

Ezért is választottam őt, mert a bátorságot át tudta adni, így a kezdeti nehézségeket át tudtam vele hidalni.”

📞 Indítsd el messengeren az időpontegyeztetést egy híváshoz, hogy megnézhessük, beférsz-e a programba!

nyári fruzsina, Lottirose.com

“Piroskához azért fordultam, mert a fő kommunikációs csatornánk a YouTube.

Piroska profin segített ebben, hogy a videókat és a csatornát hogyan szabjuk a cégünkre.

Részletesen és pontosan elmagyarázta az elemeket, amiket használjunk.

Nekem nagyon hasznos volt, hogy Piroskához fordultam, minden tanácsát megfogadtam.

Hang – és videóanyagot is kaptam, úgyhogy amire nem emlékeztem, azt vissza tudtam keresni.

Jó szívvel ajánlom nektek Piroskát, ha videókkal kapcsolatban el vagytok akadva, mint én voltam, akkor forduljatok hozzá bizalommal!””

ambrus éva, a manómenü alapítója

“Nekem az tetszett különösen, hogy egészen komplex ismereteket kaptam.

Voltak ezek között technikai instrukciók is – akár az állványra, a telefonra, az eszközökre vonatkozóan – , a mikrofont hogyan állítsuk be és hasonlók, amelyek szerintem fontosak.

Ami nekem plusz volt, az a mentális felkészüléshez kapott tanácsok voltak.

Eddig is gondoltam, hogy készülök a felvételekre, különösen az interjúkra kérdésekkel, de a mentális felkészülés más trükkjei és technikái nagy hasznomra voltak, úgyhogy külön köszönöm, hogy beszéltünk ezekről!”

A SZEREZZ VEVŐKET VIDEÓVAL MENTORPROGRAM LÉNYEGE, HOGY

fejlődj a videózásban
fejlődj a videózásban
bizalmat építs
Bizalmat építs
vevőket szerezz
Vevőket szerezz

1.

Kifejezetten azokra az elemekre koncentrál, amelyek abban segítenek téged, hogy bizalmat építs, és vevőket tudj szerezni videók felhasználásával.

2.

Szűrjük a jelentkezőket, mert nagyon intenzív együttműködést igényel a program.

3.

A résztvevők kapnak kész sablonokat, amelyek alapján – segítségemmel - adott határidőre fel kell építeniük több változatban a saját videós anyagaikat, aktivitásra ösztönző videós posztjaikat és nyomulásmentes értékesítési videóikat.

Mindenesetre az első 12 hétben itt leszek melletted, és arra fogok koncentrálni, hogy segítsek a legjobbat kihozni a Te bizniszedből.

 

Ha szeretnéd kipuhatolni, hogy neked való-e a Szerezz Vevőket Videóval mentorprogramom, akkor itt (messengeren) indítsd el az időpontegyeztetést egy kb. fél órás telefonhíváshoz, hogy átbeszélhessük, beférsz-e a program kereteibe!

📞 Indítsd el messengeren az időpontegyeztetést egy híváshoz, hogy megnézhessük, beférsz-e a programba!

Fabini Gábor EV, Budapest 1174. Kölcsey utca 56., szia@videomarketingmuhely.hu, Telefonszám: (20) 334 0661, Adószám: 61707184-2-42
ÁSZF
Adatkezelési tájékoztató